Orbán Viktor megígérte, és máris vadonatúj intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter

Orbán Viktor megígérte, és máris vadonatúj intézkedéseket jelentett be Szijjártó Péter

Fontos bejelentéseket tehetünk ma közösen - kezdte Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a Gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs pénteki ülését megelőzően, Parragh László kamarai elnök társaságában. A tárcavezető ismertette azt a hat javaslatot, amit az operatív törzs kezdeményezésére elfogadott már a kormány és jelezte, hogy milyen lépések vannak még tervben.

Igazi rakétára akarja ültetni a magyar gazdaságot az Orbán-kormány 2022-ben

Igazi rakétára akarja ültetni a magyar gazdaságot az Orbán-kormány 2022-ben

Amennyire csak a költségvetési keretek engedik, a kormány rátapos a gázpedálra, a gazdasági növekedés ösztönzése érdekében - összességében ez olvasható ki a kedden beterjesztett 324 oldalas jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatból. Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy kik járnak jól látványosan 2022-ben, akkor egyértelmű választ tudunk adni: a beruházó, pályázó és építeni vágyó vállalkozások. Elég ha csak kiemeljük itt az 550 milliárd forintra (!) rúgó Beruházási Alapot, amire egyfajta tartalékként tekint a kormány, viszont nem bontja ki ennek a tartalmát, ami a költségvetés transzparenciájának nem kedvez. Érdemes ugyanakkor azt is megemlíteni, hogy a kormány ezzel párhuzamosan több újítást is végrehajtott a költségvetési dokumentumban a transzparencia javítása érdekében, ami mindenképpen előrelépésként értékelhető.

Megérkezett Orbán Viktor bejelentése: 10 évre szóló ingyenhitel jön!

Megérkezett Orbán Viktor bejelentése: 10 évre szóló ingyenhitel jön!

A járvány új korszakot nyitott 2020-ban, védekezésbe kellett váltani, ezért a kormány megalkotta és végrehajtotta a Gazdaságvédelmi Akciótervet, amely 2021. január elsejéig tartott - fogalmazott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című eseményén Orbán Viktor, aki szerint a program elérte a célját, mert megtartotta a munkahelyeket. Január elsejét követően - a vakcina megjelenésének köszönhetően - a kormányfő szerint lehetőség van a gazdaság újraindításáról, a nyitásról beszélni, ezért a kormány útnak indította a három ütemből álló Gazdaságújraindítási Akciótervet. Az új és konkrét intézkedések közül azonban csak egyet említett: a mikrovállalkozásoknak szánt, 10 évre szóló nulla százalékos hitelt. A koronavírus-válság és a lezárások által megtépázott szektorok (vendéglátás, turizmus, éttermek, szállodák) számára semmilyen új lépést nem ismertetett a gazdaságpolitika. Orbán Viktor egyúttal elárulta, hogy a 2020-as recesszió közelebb lehet az 5%-hoz, mint a 6%-hoz, ezért az eddigi várakozásoknál lényegesen jobban teljesíthetett tavaly a magyar gazdaság.

Orbán Viktor bemondta az újranyitás várható napját

Orbán Viktor bemondta az újranyitás várható napját

Orbán Viktor a kamara csütörtöki rendezvényén beszélt az újranyitás lehetőségéről és arról, hogy ezt megelőzi egy online nemzeti konzultáció ebben a témában, amit február közepén indít el a kormány.

Munkabér fizetése hitelből: már 0,1%-os hitelkamattal is működik

Munkabér fizetése hitelből: már 0,1%-os hitelkamattal is működik

Akár másfél évre is biztosítható bizonyos ágazatokban a munkabérek kifizetéséhez szükséges forrás az új Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel segítségével – hívta fel a figyelmet közleményében az OTP Bank, amelynél hétfőtől lesznek elérhetők a Széchenyi Kártya Program új hitelei.  

A 13. havi nyugdíj bevezetésére készül az Orbán-kormány: áldásból átok?

A 13. havi nyugdíj bevezetésére készül az Orbán-kormány: áldásból átok?

Rövid távon áldásnak, hosszabb távon átoknak bizonyulhat a 13. havi nyugdíj - amint ezt a 2009 előtti története is bizonyítja. A folyó finanszírozású magyar nyugdíjrenszer jövőjét a gazdaság fejlődése mellett alapvetően négy kényszerítő tényező - a demográfiai, a foglalkoztatási, a kivándorlási és a versenyképességi helyzet - határozza meg. A koronavírus-pandémia mindegyiket megzavarja, bár remélhetőleg csak ideiglenes jelleggel. A veszélyhelyzet elleni védekezés eszközei azonban sokkal hosszabb távú hatást gyakorolhatnak a jövőre, mint maga a járvány. Ilyen eszköz a tizenharmadik havi nyugdíj is.

Itt a koronavírus-mentőcsomag legfontosabb eleme: 70%-os jövedelemkiegészítés 3 hónapra az államtól

Ma délelőtt 11 órakor tartja online sajtótájékoztatóját az operatív törzs, melyen részt vett Palkovics László innovációs és technológiai miniszter is. A miniszter bejelentése szerint három hónapra 70%-ban átvállalja a béreket a kormány a rövidített munkaidőban dolgozóknál, a mérnökök és K+F tevékenységekben dolgozók pedig 40%-os bérkiegészítést kapnak. Nem kell nyelvvizsga a diplomához, a cégek egy sor könnyítést kapnak, és 2000 milliárd forint összegben kedvezményes és állami garanciát tartalmazó hitelprogramok és tőkeprogramok jönnek.

A nagy magyar koronavírus-mentőcsomag még nagyobb kérdései: kurzarbeit, 13. havi nyugdíj

A nagy magyar koronavírus-mentőcsomag még nagyobb kérdései: kurzarbeit, 13. havi nyugdíj

Megvédjük a munkahelyeket, megvédjük a családokat, megvédjük a nyugdíjasokat – válságos időkben ezek a szavak úgy csengenek a kormány részéről a nehéz helyzetbe került cégeknek, vállalattulajdonosoknak, munkavállalóknak, családoknak, mint egy karanténba zárt családnak az online rendelt élelmiszer megérkezése. Aztán néhány mondattal és órával később kiderül, hogy csalódniuk kell az érintetteknek, minden bejelentés után ugyanis hiányérzetük lehet. Nekik is, és nekünk is. Eltelt lassan már egy hónap a krízisidőszak kezdete óta (járványügyi és gazdasági) és a „soha nem látott méretű, példátlan, történelmi” gazdaságmentő csomag legfontosabb részletszabályai (sőt, néha még a legalapvetőbb paraméterek) sem ismertek.

Örülnek a bankok a kormány és az MNB bejelentéseinek

Örülnek a bankok a kormány és az MNB bejelentéseinek

Üdvözölte a Magyar Bankszövetség a kormány és a Magyar Nemzeti Bank által ma bejelentett eszközrendszert, mely véleményük szerint jelentősen hozzájárul a veszélyhelyzet negatív hatásainak tompításához és az azt követő gazdasági újraindulás elősegítéséhez. Külön kiemelték, hogy a kormány és a Magyar Nemzeti Bank kellő időben és nagyságrendben hozott érdemi döntéseket.

Orbán Viktor 5 új programot jelentett be, a hiány 2,7% lesz idén

Orbán Viktor 5 új programot jelentett be, a hiány 2,7% lesz idén

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn délben, csupán 5 perces tájékoztató keretében ismertette a gazdaságvédelmi akcióterv második szakaszát. Ennek keretében a kormány 5 új programot indít, még ma. Az idei deficit 2,7% lesz az eredetileg tervezett 1% helyett és fokozatosan visszahozza a kormány a 13. havi nyugdíjat.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.